Három a magyar igazság

Három, mert a mai bejegyzésben alapvetően 3 témáról szeretnék mesélni: a munkámról, a szabadidőmről és az angolnyelv-használattal kapcsolatos tapasztalataimról.

Kezdjük is a munkával:

A legutóbbi bejegyzésben már valamennyit meséltem erről, de akkor még nyilván én sem tudtam pontosan, hogyan is zajlik majd az élet. A második munkanapomon már jobban magamra hagytak a gyerekek szülei, mint az elsőn és ennek sajnos meg is lett az (elkeserítő) eredménye. A 4 éves kiscsajszival ugyanis reggel egyszerűen nem boldogultam. Hiába kértem bármilyen kedvesen, aranyosan vagy „cukin”, hogy öltözzön fel, mosson fogat, reggelizzen stb., semmit sem volt hajlandó megcsinálni, így majdnem el is késett az iskolából. Amiatt, hogy vele bajlódtam a legkisebb gyerekről sem tudtam gondoskodni, úgyhogy az a reggel egy totális káosz és az én elbukásom volt. Legalábbis én annak könyveltem el.

Délután az iskolából haza érve már semmi nehézséget nem tapasztaltam egyik gyerkőccel sem, így ugyan gyomorideggel, de reménnyel telve vártam a következő napot, hátha jobban indul majd. Sajnos nem így lett. Ugyanolyan borzasztó volt, mint az előző reggel, így már alig vártam, hogy mindenki lelépjen, hogy kisírhassam magamból a bánatot, amiért kudarcot vallottam. Legalábbis én annak könyveltem el.

Csütörtökre – azaz mindösszesen 3 nap után – már ott tartottam, hogy a fejem ilyen gondolatokkal volt tele:

• „nem fog ez nekem menni”
• „nem tudok segítségükre lenni a szülőknek”
• „jobban járnak, ha másik Au Pairt vesznek fel helyettem” stb.

Ezért úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, felkeresem a hozzánk közel lévő vízpartot, hogy kiszellőztessem ezeket a rossz gondolatokat a fejemből és átértékeljem a dolgokat. És milyen jól tettem, hiszen sikerült végül meggyőznöm magam az igazságról: attól, hogy valami nem megy elsőre, nem jelenti azt, hogy elbuktam vagy kudarcot vallottam. Idő kell hozzá, hogy az ember belerázódjon a dolgokba, és nem lehetek magammal szemben ennyire kritikus és türelmetlen.

Szerencsére a páli fordulat nem csak az elmémben, hanem a reggeleinkben is bekövetkezett, így már pénteken kevesebb erőfeszítéssel is sikerült előkészítenem a gyerekeket az iskolára. Mivel hétvégén teljesen szabad vagyok, kicsit izgultam, hogy mi lesz hétfőn, de jelentem, fantasztikus reggelt tudunk magunk mögött! 🙂

És ha már hétvége, akkor rögtön át is térnék a második témára, a szabadidőmre.

Hétfőtől péntekig elméletben reggel 9-től délután 3-ig szabad vagyok. Azért csak elméletben, mert a gyakorlatban még nem bírom elengedni magam hétköznap és „semmit tenni”. Így amíg nincs itthon a család, javarészt végig takarítok, pakolászok, uzsonnát készítek és pénteken még főztem is. Bizony, megfőztem életem első gulyáslevesét sábeszre a családnak – és igen, ízlett nekik. 🙂 De még mielőtt neki álltam volna a főzésnek, reggel volt egy találkozónk a helyi Au Pairekkel és koordinátorunkkal. Végre valahára elkezdhettem barátkozni és lett is egy nagyon jó barátnőm, aki már aznap estére meghívott egy New yorki buliba. Természetesen nem mondtam nemet – „mert hülye azért nem vagyok” – és bár rettentő fáradt voltam, gyermeki izgatottsággal bele vágtam az éjszakába. A város, ahol élek félórányi vonatútra van New Yorktól, így ráértünk este 10-kor indulni. A lavina ezzel a bulival el is indult, ugyanis másnap és vasárnap is New York Cityben kötöttünk ki a csajokkal és mindegyik este szenzációs volt! 🙂 És akkor itt egy kis kitérő, ugyanis a vasárnapot szeretném részletesebben is elmesélni.

Ugyanis az úgy volt, hogy a csajok már korábban bementek a városba, mint én. Így életemben összesen 3 alkalomnyi New Yorkban töltött idő után egymagam kellett bevonatozzak oda, majd aztán eljutnom Manhattanből Brooklynba. Ez első ránézésre nem tűnik olyan nehéz feladatnak, hiszen a mai világban minden telefonban van GPS, ugyebár… Persze, csakhogy a térképalkalmazás, nem működik ám internetkapcsolat nélkül és nekem sajnos még nincs amerikai telefonom, így internetem is csak addig van, míg WiFi kapcsolat van – azaz New Yorkban nuku… Mindennek ellenére is összeszedtem minden bátorságom és bár 4 (azaz NÉGY) teljes órába telt megtennem egy egyébként félórás utat, de sikerült eljutnom oda, ahol a barátnőim voltak. Azt kell, mondjam, büszke vagyok magamra, ráadásul nagyon megért minden szenvedést! Egy 22 emeletes épület tetején lévő bárban voltunk, ahonnan olyan szenzációs kilátásunk volt Manhattanre, „mint a filmekben”. Egyébként jut eszembe: Amerika hihetetlen, de tényleg pont olyan, mint a filmekben! Egyszerűen fantasztikus élmény ennek köszönhetően (is) itt lenni! 🙂

Fantasztikus, de persze nem egyszerű, legalábbis még. És akkor ezzel el is érkeztünk a harmadik, a nyelvi témához. Ha hiszitek, ha nem, az angoltudásom ahhoz bőven elég, hogy csendes környezetben, bármilyen sebességgel, bármilyen akcentussal is szóljanak hozzám, mindent megértsek. Viszont ahhoz sajnos még nem elég, hogy zajos helyen értsem akár a leggyönyörűbben beszélő ember egyetlen szavát is. Ezt megtapasztalni a saját bőrömön egyszerűen lélegzetelállító – és persze totál kínos is 😀 – ugyanis tudniillik még nincsenek kialakulva a tudásomban azok a sémák, amelyekkel „kitölthetném” a hallott beszéd azon részeit, amit nem értettem tisztán. Egyébként mindenki megdicséri a beszélt angolomat, úgyhogy a fény az alagút végén ott van – és tuti, nem vonat jön 🙂

Néhány fénykép az élményeimről:

A közeli vízpart

Itt már barátnők vagyunk 🙂

És igen! Az első reggel, amikor minden csúcsszuper volt – még matricákat is kaptam ajándékba! 🙂

Fő a finom gulyásleves

Irány New York – vasútállomás Great Neckben a New yorki vonattal! 🙂

Barátnők Olaszországból és Kolumbiából 🙂

És még a híres New yorki sárgataxik egyikében is utaztam! 🙂

Sárgataxi belülről – bocsi a képminőségért

Time Square – azt hiszem, ez a hely az Így jártam anyátokkal című sorozatban szereplő bár “eredetije”

Az első bulim New Yorkban 🙂

Buli utáni pizzázás

Lekéstük a vonatot, így a lányok kicsit megpihentek a New yorki vasútállomáson (fura, de itt nincs egyetlen pad/ülőhely sem)

Vasárnap, a 4 órás út előtt egyedül a vonaton. Nem volt valami őszinte a mosolyom 😀

A New yorki metróban

Ez bizony már Brooklyn 🙂

Életem első New yorki Cosmopolitanjével 🙂

Sajnos a fénykép nem adja vissza a látványt

A brooklyni bár teraszán

Vasárnap esti társaság

Klasszikus sajtburger édesburgonyával – ISTENI

Álomház a szomszédban (is)

Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvassa a blogjaimat, hogy időt szán rá. Nagyon köszönöm a sok visszajelzést is, nagyon jól esik, hogy ilyen sokatoknak tetszenek a beszámolóim. Igyekszem majd minél gyakrabban írni. 🙂

Puszi