Holnap lesz egy teljes hete, hogy kijöttem Amerikába és még mindig varázslatos az egész…
Az egész ötlet, hogy AuPair legyek bő 2 hónapja pattant ki a fejemből. Minden azzal kezdődött, hogy egyik éjjel azt álmodtam, hogy épp felszállni készülök egy repülőgépre, ami New Yorkba megy. Ezelőtt soha nem repültem még, mert rettenetesen féltem, de ennek az egész dolognak köszönhetően, ami ezzel az álommal elindult képes voltam legyőzni a korlátaimat és megléptem, amit sose gondoltam volna, hogy meg fogok.
Mondanom sem kell, a budapesti repülőtéren rettenetesen féltem, végig a könnyeimmel küszködtem, de mégsem hátráltam meg és ezért nagyon büszke vagyok magamra. Természetesen vicces része is volt az indulásnak: előző este anyukám adott nekem csupa természetes anyagból készült altatószerű pirulát, aminek a fő összetevője a macskagyökér. Mivel semmilyen bontott csomagolásban lévő gyógyszert nem mertünk beletenni a kézipoggyászba, ezért egyetlen szemet beletettünk a blézerem zsebébe. Másnap reggel mikor öltözködtem fura szagot éreztem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert azt gondoltam, az új bőrcipőmnek van ilyen szaga, de az úgyis elpárolog, míg felérünk Budapestre. Persze egész úton éreztem a szagot, ami már kezdett nagyon idegesíteni. Anyukámék semmit nem éreztek az egészből mindaddig, míg ki nem szálltunk a kocsiból. Végig, míg sorban álltunk azon gondolkoztunk, miért lehet ilyen büdös a blézerem –kizárólag az egyik oldalon. Szegény macskáinkat és Macit (a kutyámat) is meggyanúsítottuk, de nem voltunk teljesen meggyőződve róla, hogy tényleg ammónia (azaz húgy-) szagot érzünk-e. Végül úgy döntöttem, nem hozom magammal a blézert, mert nem szerettem volna, ha a mellettem ülőnek végig ezt a szagot kellene éreznie.
Mire sorra kerültünk, kiderült, túl nagy a gépre szánt (kis) bőröndöm, így ki kellett pakolnunk egy-két dolgot. A blézeremről való lemondásomnak köszönhetően magamra vettem az egyik cipzáros felsőmet, így legalább azt magammal hoztam.
Miután felszálltam a gépre, gondoltam, beveszem az altatót. Emlékeztek, hogy a blézert ott hagytam azért, mert ismeretlen okból büdös volt? Nos, mikor elővettem a tablettát jöttem rá, hogy az okozta a szagot és nevettem egy jót… 😀
Mint korábban említettem, a budapesti gépen még rettenetesen féltem, de volt olyan szerencsém, hogy egy magyar lány, Zsófi volt az utastársam és neki köszönhetően egész hamar megnyugodtam. Még egyszer köszi Zsófi! 🙂
Ahogy Facebookon jelentettem is, a repülőutakon minden a legnagyobb rendben volt. Egyszer-kétszer volt, hogy kicsit rázkódott a gép, de az arra hasonlított, mint amikor vonaton zötykölődik az ember. Nagyon finom ételt adtak, hihetetlen kedvesek voltak az utaskísérők, szóval… Repülni jó – bár nem lesz sose a kedvenc tevékenységem! 🙂
A New yorki reptéren kb. 2 órát kellett várnunk, mire mindenki megérkezett, aztán buszra szálltunk és elmentünk a training schoolba. Itt egy két és fél napos képzésen vettünk részt, ahol megpróbáltak minket a lehető legjobban felkészíteni az AuPairkedésre.
Csütörtökön délután már nem volt „oktatás”, hanem elvittek minket New York Citybe! 🙂 Az élmény egyszerűen leírhatatlan… Teljesen komolyan mondom, ezt mindenkinek át kell élni, aki csak egy kicsit is vonzódik Amerikához. Aki ismer, tudja, hogy én sosem szerettem a nagy városokat. Szegedet is pont a kis városiassága miatt imádom, Budapesten pedig már nem érzem kényelmesen magam. Azt gondoltam, New York is túl sok lesz, de valamilyen csoda folytán mégsem volt így… Olyan biztonságban éreztem magam New York utcáin, mint még szerintem soha életemben. Nem bántam, ha egyedül maradtam, szívesen bolyongtam és fedeztem fel a helyeket – pedig ez EGYÁLTALÁN NEM jellemző rám… Otthon még a szomszéd háztömbig sem szívesen sétáltam el egyedül, itt meg olyan, mintha a mennyben lennék. A fények, a mosolygó emberek, az épületek, amik tényleg olyanok, mint a filmekben… Csodálatos volt! 🙂
Carrie Bradshaw lakásánál 🙂
Carrie Bradshaw lakásánál 🙂
Central Park
A Central Park bejárata és környéke
KIS adag a McDonald’s-ban
Végül eljött a nagy nap és elindult minden AuPair a saját családjához. Mindenki nagyon izgatott volt és a legtöbben azon aggodalmaskodtak, hogyan üdvözöljék az értük jövő(ke)t. Én lehet, a levegővel szívom mostanában magamba a nyugodtságot, de valahogy én ezen sem rágódtam egy percig sem… Sejtettem, hogy abból baj úgysem lehet, ha örömmel és mosolyogva közeledem az értem jövőhöz (aki egyébként az anyuka, Odelia volt). Így is volt; mosolyogtunk, örültünk, majd megöleltük egymást és ennyi 🙂 Még mielőtt haza jöttünk volna, Odelia elvitt egy-két helyre, többek között a család kedvenc hamburgerezőjébe, ahol meghívott egy isteni hambira és egy mentás-csokis shake-re..
A ház, amiben élek
Mmm…. ISTENI finom volt minden 🙂
Immáron 3 napja vagyok a családdal és minden szuper! 🙂 A gyerekek csodálatosak, anyukával már-már barátok lettünk, apukával pedig tipikusan (barátságos!) főnök-beosztott viszonyban állunk. Pénteken részt vehettem életem első igazi sábeszén (Shabbatján) is. Nagyon jó érzés, hogy nem zártak ki a kifejezetten családi szokásból sem, így még közelebb érzem őket magamhoz. Tegnap este pedig elvittek magukkal jégkorcsolyázni, amit imádtam! 🙂 Szerencsére bármennyiszer jöhetek, mert engem is bevontak kedvezményezettként – vagy, hogy mondjam – a bérletükbe, így korlátlan és ingyenes a jégpálya használata nekem is! 🙂
Ma, azaz vasárnap teljesen szabad volt a napom, mert a család szülinapi bulira volt hivatalos. Ezt kihasználva délelőtt pihentem, majd délután találkoztam egy másik itt élő, olasz AuPairrel. Gyalog mentem és igyekeztem fényképezni párat, hogy ti is lássátok, mennyire tipikusan gyönyörű és amerikaias környezetben élek. Jó szórakozást! 🙂
Indulás! 🙂
Ide vele! 🙂
Ezen kívül voltam boltban is és hát te jó ég! Mostmár azért vagyok a legbüszkébb magamra, mert megálltam, hogy vásároljak bármit is INNEN:
Ez itt mind ékszer… szemet gyönyörködtető látvány *.*
Ami a gasztro-élményeimet illeti: eddig rosszat még nem ettem, mióta Amerikában vagyok. A training schoolban svédasztalos étkezéseink voltak folyton isteni és egészséges ételeket kínálva. És ez csak egy példa egy reggeli „menümre”:
Banán, kávé mézzel, bagel sajttal-vajjal-sonkával, cupcake, joghurt sárgadinnyével
New Yorkban kipróbáltam a híres hot-dog + papaya menüt, ami azért is népszerű, mert 6 dollárnál olcsóbban lehet jól lakni New Yorkban (legalábbis valahogy így mondják az amerikaiak a „szlogent”).
A családnál pedig volt szerencsém házi koszthoz is:
Cékla leves Odelia konyhájából – Isteni!!
és igazi amerikai pizzát is rendeltünk – mostmár hivatalosan is kijelenthetem: sajnos a magyarok nem tudnak pizzát készíteni…
Végezetül: ha valaki esetleg szeretne egy kis videó montázst is látni, ezen a linken találja:
https://onedrive.live.com/?id=13C714B451334E47%21122&cid=13C714B451334E47
Puszi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: